Cikkek » Party beszámoló: Dub Phase with Jay5 & G Double 2009.10.10.
Party beszámoló: Dub Phase with Jay5 & G Double 2009.10.10.
Poster Urban Outfit Presents Dub Phase with Jay5 & G Double @ A38 , 2009.10.10.DubPhase pres. Jay5ive & G Double @ A38, 10.10
A dubstep műfaja újabb fázisba lépett, mondhatni megelevenedett. Az ősz beálltával ugyanis nem a megszokott Mono hangzást kaptuk, helyette egy nívós helyszínt, és egy élvonalas angol dj-t egy remek mc-vel kiegészülve.
Csípős októberi hidegben és szemergő esőben érkeztem az A38 bejáratához, ahol már lehetett érezni a basszusok simogatását.Nem is időztem sokáig a fedélzeten, a hajó gyomra felé vettem az irányt és nagy örömömre, nem egy-két lézengő fiatalhoz volt szerencsém, hanem masszív tömeget képező régi-új ismerősökhöz.
A stafétát éppen átvevő DST folytatta a Gumilap által megkezdett „űrutazást”. Ekkor az órám nagyjából éjfélt mutatott, és boldogan konstatáltam, hogy a java még csak most következik!
Hangok tekintetében úgy gondolom, minden a helyén volt (a remek „hajós hangzás”), így nem volt probléma sem a keverésekkel, sem Kemon raggájával.
A mesteri felvezetés után Jay5ive állt be a kerekek mögé, és nagy szigorral kezdett neki a nagyjából másfél órás dubstep kurzusnak, s aki mindezt tolmácsolta az G Double volt.Régen hallottam (természetesen Kemonon kívül) ennyire egységes és jól hangzó dj+mc párosítást dubstep berkeken belül. Nem volt túlzásba vitt hájpolás, sem szűkszavúság. Jay elárasztott minket az olykor finomabb, néha pedig az egészen sötét, mély, morcos londoni berkekből származó Anti Social dubokkal. Természetesen a szelekciót képezték mára már jobban ismert sláger gyanús szerzemények is: főleg a Kromestarral közös darabok (’Together’, ’ ’Hands in the air’, ’ Filth’), amelyek üde színfoltként jelentek meg a mixben.A műsor egészen elképesztő élményt nyújtott, az első felcsendülő dobtól az utolsó keverésen át végig élveztem, és mondhatni elvesztem a zenei produkcióban. Ezek után egészen kiábrándító volt a látvány, mikor a duó elhagyta a színpadot. Viszont szomorkodni okunk nem volt, hiszen egyből a Mediahack kettőse ragadta magához a stafétát.
Az eddigiekhez képest átalakult a hangzásvilág, de ez a folytatásra nézve csak jót tett az estnek, és ez kétségkívül további mozgásra kényszerített mindenkit, aki még állta a sarat.Főleg, hogy Display kezdése dinamikusan indult köszönhetően a már emlegetett Kromestar és Giant számoknak. Nem volt könnyű dolga egy ilyen nívós szett után, de a hamar felvett fordulatszám meghozta kívánt hatását, és folytatódott tovább az őrület.Nem is kellet ennél több, a backstage legmélyéről egy pillanat alatt újra előkerült G Double, és mint aki csak egy rövid szünetet tartott volna, hamarosan ugyanolyan vehemenciával folytatta a duruzsolást.A duo másik fele – Confused - , pedig a saját alkotásokat részesítette előnyben: ’Bastardz’, ’Summer of love’.
Ekkor már a csodaszép Kebab is érzett magában elég bátorságot, és egy-egy dal erejéig csatlakozott a levezető részhez, ami már hajnaltájban leginkább az össznépi back 2 back formációban jelentkezett leginkább. A szinte „tolakodó” dj-k és egy könnyed szövegű mc látványa az, ami utolsó emlékképként megmaradt bennem.Ha minden alkalommal a hajó adhatna otthon a dubstep partyknak, úgy gondolom, hamar megszoknánk. De addig is örüljünk, hogy egyáltalán-alkalomadtán- létrejön az ilyen.A konklúzió: remek hangulat, kellő mennyiségű és energiájú party arc, hibátlan line up, patinás helyszín. Nagy Fel DubPhase!
Keresés itt
A FÓRUMBÓL
kommentek RSS- PartyForecast Night /w VANDERA [UK/NL]
- PartyDUB in Toldi
- PartyBassism Night Vol.4 /w LEXXUS (SF)
- PartyBassism in Budapest
- CikkekDubstep varázs Csehországból
- PartyFields Of Joy Festival
- HírekMegjelent a Dubstep Is Fun! Vol.3.
- CikkekOUTLOOK 2010
- HírekOUTLOOK 2010 ajánló + buszos túra
- LetöltésekBanyek - Dubstep Non-Stars Vol.2.
- HírekVOLT Feszt ajánló
- CikkekVOLT Fesztivál 2010


